Nagy János Attila mindig kapható arra, hogy autóba csapjon egy kamerát és egy mikrofont, és megörökítse filmjeivel egy-egy ’hely’ pillanatát.
Nagy János Attila operatőr-rendezőnek vannak dédelgetett filmelképzelései. Erről beszélünk, leülve, saját munkánk befejezése után.
Attila egy különös történetet mesél Bercsényi Lászlóról, Bercsényi Miklós fiáról, aki Rákóczi mellett harcolt a szabadságharcban. A francia hadseregben Bercsényi László a legmagasabb katonai rangot érte el, de mindig büszke volt magyarságára. A franciák ’magyar generálisa’ volt. A mai napig az egyes számú elitalakulatot a francia hadseregben az ő tiszteletére Bercsényi László Első Huszár Légidesszantnak hívják. De ez még nem minden! Az ennél az alakulatnál szolgáló katonáknak mind a mai napig a „Késmárk felett süvít a szél” az indulójuk, amit magyarul énekelnek.
"Képzeld csak magad elé" – mondja Attila – "kétméteres fekete katonák vonulás közben magyarul éneklik, hogy Késmárk felett süvít a szél… hogy mit jelent a szöveg, azt nem biztos, hogy ismerik. Ebből a sztoriból kiindulva szeretnék olyan katonákról forgatni, akik nem a hazájuk katonaságában, hanem más népek hadseregében, más népek szabadságáért harcolnak…."
Attila mindig kapható arra, hogy autóba csapjon egy kamerát és mikrofont és nekivágjon az útnak.
Széles látóköre, képessége a sokat-látásra a biztosíték arra, hogy meglássa a feldolgozandó témában a fantáziát, az izgalmat, a kihívást. Figyel, kutat, kérdez, kételkedik… és mindennek látható-hallható nyoma is marad.
Filmes pályafutását a MAFILM Játékfilm részlegénél kezdte, később egy kis stúdióban dolgozott, ahol az Építészeti Minisztérium megbízásából építészeti filmeket készített. Később hosszú évtizedekig a Magyar Művelődési Intézet Látószög Stúdióját vezette.
Hitvallása szerint nem a műfaj határozza meg a munkáját, hanem a minőség. Filmjei többnyire „megrendelésre” készülnek, de ő az, akivel rendezőként, forgatókönyvíróként vagy operatőrként egyaránt nagyon jó dolgozni, mert igazi csapattagként igazodik az adott feladat szellemiségéhez, céljához vagy éppen a megrendelő, szemléletéhez, elképzeléseihez, miközben a saját kreativitását, látásmódját és elképzeléseit is beleviszi a filmbe. Alkotó és mesterember egyszerre.
Nagy János Attila velünk készült filmjeinek egyike arról szól, mit jelent ma ’Bebirónak’ vagy ’Helyinek’ lenni Etyeken vagy más vidéki településen.