Meruk Ilona  „Aprajafalváról”

„Megszerettük Etyeket”

A helyi köznyelv találóan Aprajafalvának nevezte el az Etyek szélén a 2000-es évek elején épült mini lakóparkot. Az elnevezés azért is találó, mert a lakópark igencsak apró és azért is, mert zömében fiatal, gyerekes családok költöztek ide.  Ők az új etyeki „bebírók”.

 Az újonnan beköltözők egyike volt Meruk Ilona, aki családjával együtt vásárolt itt házat 2003-ban. Mint oly sokan, ők is Budapestről költöztek Etyekre és döntésünkben nagy szerepe volt annak, hogy a budapestinél kedvezőbb áron vásárolhattak házat  (és a főváros sincs messze),  és persze annak is, hogy megtetszett nekik Etyek úgyis, mint faluközösség és mint élhető lakókörnyezet.

Bebíróként azt tapasztalta, hogy a település nyitott és befogadó, az emberek kedvesek és jó a közösség, s így beilleszkedési gondjaik sem voltak.  Szeretnek itt élni, a táj és a környék nagyon szép, jókat lehet kirándulni. A szép és barátságos környezet mellett vannak jó borászok és borászatok, akikkel és ahol jól esik a baráti beszélgetés és a gasztronómiai kalandozás.  Amit itt élőként fontosnak tart az az infrastruktúra javítása (utak, járdák leromlott állapota), az oktatás minőségének megőrzése és javítása.

A Korda Stúdió és Filmpark, ahol etyekiként Ilona is dolgozik, fontos szerepet tölt be a település életében. Nem csak az önkormányzathoz befolyó iparűzési adó miatt, hanem a filmgyár működése Etyeket nemzetközi hírűvé és ismertté tette, ami a regionális marketingnek egy fontos, de még nem eléggé kihasznált eleme.   A Stúdió elindítását nagy, talán túlzó várakozások előzték meg. Sokan azt remélték, hogy sok etyekinek ad munkát, de a filmgyártás olyan szakismereteket kíván meg, amivel a helyiek nem rendelkeznek. Ezzel együtt a lehetőségeknek megfelelően többen is megtalálták számításaikat a Stúdió és a Filmpark területén. Többen azt várták, hogy házaikat majd bérbe veszik a filmkészítők, de ők inkább a nyüzsgő főváros hoteljeit választják átmeneti szálláshelyül.  Ezzel együtt a Stúdió, társadalmi felelősségvállalástól is vezettetve, különböző szolgáltatásokat vásárol a községben. Például a helyi szerelvény boltból szerződéses alapon és nagy tételben vásárolnak különböző eszközöket, gépelemeket. A Stúdióban tartott nem ritka fogadások alkalmával helyből szerzik be az ételeket és helyi borászoktól a borokat, ezzel a kisebb borászatokat is arra késztetve, hogy időben és választékban képesek legyenek kielégíteni az igényeket.

Ezeken túl Ilona még számos lehetőséget lát a Stúdió és Etyek közötti együttműködésre. Példaként említette, hogy a Stúdió látogatóközpontja be tudná tölteni az etyeki látogató központ szerepét is, amivel ki lehetne váltani az Etyekre tervezett új beruházást. Ezzel csökkenteni lehetne a párhuzamosságokat és a költségeket.

Ebben és másban is a Stúdió nyitott az együttműködésre és az innovációra.

ÜZENET›

ÜZENET›